20.000 Ft felett ingyenes kiszállítás!
Szállítási információk

Rászorulókat támogat a Tutti

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület egy non-profit szervezet, amelynek célja, hogy kapcsolatot teremtsen az országunkban felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és az arra rászorulók között, ezzel elősegítse a szegénység, az éhezés és az alultápláltság csökkenését Magyarországon.

2005 szeptemberében Budapesti Élelmiszerbank Egyesületként kezdték működésüket, de hónapok alatt „kinőtték” a főváros határait. 2006 májusában már Magyar Élelmiszerbank Egyesületként, 8 hónapos ideiglenes tagság után teljes jogú tagja lettek az Európai Élelmiszerbankok Szövetségének.

Az indulásuk óta összesen több mint 50 ezer tonnányi élelmiszert osztottunk szét az országban, a szállítmányok értéke összességében meghaladta a 25 milliárd (!) forintot.

2017-ben az adományok 325 civil szervezeten és önkormányzaton keresztül több mint 300 000 emberhez jutottak el.

Örülünk, hogy a TUTTI Élelmiszeripari Kft. is a támogató partnerek közé tartozhat és így megannyi nehéz sorsú gyermeken, egyedülálló anyukán és sanyarú körülmények között tengődő, hátrányos helyzetű emberen segíthetünk.

Magyar Élelmiszerbank Egyesület oldala: http://www.elelmiszerbank.hu/