A 18. század közepétől egyre nagyobb figyelem irányult arra, hogyan lehet tudományosan vizsgálni az egészség megőrzését és a betegségek okait. Háber Andor, a TUTTI kutatás-fejlesztőjének írása

Modernkori kezdetek

James Lind (1716–1794) a skorbut vizsgálata során már a kora újkorban kontrollált kísérletekkel mutatott rá a táplálkozás és a hiányállapotok összefüggéseire. Kimutatta, hogy a citrusfélék fogyasztása megelőző hatású. Bár nem fogalmazta meg egyértelműen, hogy a citrom- és narancslé a skorbut gyógyszere, kísérletei világosan jelezték azok betegségmegelőző szerepét.

Ezzel párhuzamosan a korszak gondolkodói közül sokan úgy vélték, hogy Descartes „gépszerű” világképe nem ad kielégítő magyarázatot az élet működésére. A vitalizmus hívei szerint az élő szervezetek folyamatai nem redukálhatók pusztán mechanikai és kémiai törvényekre, hanem egy sajátos „életerő” (vis vitalis) is szükséges. E felfogásból következően azt is vallották, hogy szerves vegyületek kizárólag élő szervezetekben keletkezhetnek, mesterséges laboratóriumi előállításuk nem lehetséges. Ezt a nézetet cáfolta meg végérvényesen Friedrich Wöhler német kémikus 1828-as kísérlete, amikor szervetlen ammónium-cianátból előállította a karbamidot, amely addig csak élő szervezetekből volt ismert. Ez a kísérlet mérföldkőnek számított, mert megnyitotta az utat a szerves kémia és a modern biológia fejlődése előtt.

A 18–19. század fordulóján a farmakológia is új lendületet kapott. Anton von Störck (1731–1803) osztrák orvos már 1760-ban mérgező növényi kivonatokat tesztelt állatokon, majd embereken is, ezzel tudományos alapokra helyezve a gyógyszervizsgálatokat.

A 19. század során a laboratóriumi kémia rohamos fejlődése és a szervetlen kiindulóanyagokból előállított szerves vegyületek megteremtették a szintetizált gyógyszerek korszakát, amely a gyógyszeripar önálló ágazattá válásához vezetett. A katonai kórházak eközben fokozatosan oktatókórházakká alakultak, ahol a gyógyítás mellett a kísérletezés és az orvostanhallgatók farmakológiai képzése is központi szerepet kapott.

A 20. század elején Frederick Hopkins kísérletei bizonyították, hogy a makrotápanyagok (fehérjék, zsírok, szénhidrátok, ásványi anyagok, víz) önmagukban nem elegendőek a megfelelő fejlődéshez: ismeretlen mikrotápanyagokra is szükség van. Hopkins ezért 1929-ben Christiaan Eijkmannal közösen Nobel-díjat kapott, utóbbi a beriberi étrendi eredetét tárta fel. Casimir Funk az „életfontosságú aminok” elméletével (innen a vitamin elnevezés) tovább erősítette mikrotápanyagok tudományának alapjait. Szent-Györgyi Albert 1937-ben a C-vitamin izolálásáért kapott Nobel-díjat, felfedezésével a táplálkozásbiológia új szintre lépett.

A vitaminok és más esszenciális tápanyagok felfedezése, valamint a hiányállapotok felismerése és kezelése a 20. század első felében az alapélelmiszerek célzott dúsításához vezetett. Ennek részeként 1924-ben vezették be a só jóddal való kiegészítését a golyva megelőzésére, 1933-ban a tej D-vitaminnal való gazdagítását az angolkór visszaszorítása érdekében, majd 1940-ben a liszt vassal való dúsítását az anémia mérséklésére. Napjainkban az ilyen típusú tápanyagokkal történő élelmiszer-dúsítás az 1925/2006/EK rendelet hatálya alá tartozik.

Új tudományos távlatok

A 20. század második felében, amikor az egyoldalú táplálkozásból fakadó esszenciális tápanyaghiány betegségei visszaszorultak, helyüket fokozatosan a krónikus nem fertőző megbetegedések vették át, amelyek előfordulása a jóléti társadalmakban a feldolgozott élelmiszerek fogyasztásának növekedésével vált egyre meghatározóbbá. A funkcionális élelmiszer kifejezést először Japánban használták az 1980-as években, és ezek elsődleges célja a civilizációs betegségek kockázatának mérséklése volt. A funkcionális élelmiszerek definiálásával párhuzamosan kerültek rögzítésre az egészségre vonatkozó állítások is, amelyek egyrészt a fogyasztók testi és mentális jóllétének előmozdítását szolgálják a megfelelő tájékoztatás biztosításán keresztül, másrészt a gazdasági szereplők számára egy korábban ismeretlen, új típusú egészségpromóciós marketingeszközt jelentenek. A funkcionális élelmiszerek olyan termékek, amelyek megfelelő mennyiségben tartalmaznak hozzáadott biológiailag aktív komponenseket, ezáltal kedvezően befolyásolják egy vagy több életfunkció működését, hozzájárulnak a mentális jólléthez, és rendszeres fogyasztásuk csökkentheti a táplálkozással összefüggő betegségek kockázatát. A hagyományos tápértékükön túl egészségvédő hatást fejtenek ki. A funkcionális élelmiszerek legfontosabb aktív összetevői közé tartoznak a probiotikus mikroorganizmusok, a prebiotikumok, valamint más, igazolt élettani hatással rendelkező bioaktív anyagok. Ezek mára szinte minden feldolgozott élelmiszer-kategóriában megjelentek, azonban önálló jogszabályi definícióval nem rendelkeznek. A funkcionális élelmiszerek az alapvető táplálkozási szükségleteken túl, ahogyan a dúsított élelmiszerek is elsősorban kollektív, közegészségügyi célt, vagyis a hiánybetegségek megelőzését, valamint a lakosság általános egészségi állapotának javítását szolgálták. Az étrend-kiegészítők megjelenése a közegészségügyi célok mellett új lehetőséget hozott. Nemcsak a betegségek elkerülését célozzák, hanem a teljesítmény fokozását, a vitalitás és a „jóllét” érzésének támogatását is. Az étrend-kiegészítők individualizált megközelítést képviselnek, hiszen az egyén kezébe adják az egészség „finomhangolásának” és a test működésének tudatos optimalizálásának lehetőségét.

Bizonyos értelemben mindez a modern vitalizmus megnyilvánulásának is tekinthető, bár már nem a klasszikus vis vitalis-ról beszélünk, hanem vitaminokról, ásványi anyagokról és egyéb táplálkozásélettani hatású anyagokról, mégis ott rejlik mögöttük az a gondolat, hogy a természetből kiemelhető és a szervezetbe juttatható egyfajta „plusz erő” vagy rejtett tartalék, amely képes fokozni az élet teljességét.

Szabályozott jövő

Az étrend-kiegészítők ma is érvényben lévő kategóriája és szabályozási keretrendszere az Európai Unióhoz kapcsolódó jogharmonizáció eredményeként alakult ki az 178/2002/EK rendelet általános élelmiszerjogi alapelveire és a 2002/46/EK irányelvre épülve, amelynek célja az volt, hogy az ilyen termékeket egyértelműen elhatárolják a gyógyszerektől, és az élelmiszerek körében önálló szabályozási kategóriát biztosítsanak számukra. A 2015/2283/EK rendelet az „új élelmiszer” (novel food) fogalmát szabályozza, és keretet ad minden olyan új, vagy nem hagyományos élelmiszer engedélyezésére, amelyet az EU-ban 1997. május 15. előtt nem fogyasztottak számottevő mennyiségben. Ez a szabályozás nemzetközi viszonylatban versenyhátrányt jelenthet az európai gazdaság számára, ugyanakkor a fogyasztók védelmét szolgálja, többek között a más kontinensekről származó kevésbé ismert hasonló élelmiszerekkel szemben. A nemzetközi mobilitás térnyerése, valamint az a tény, hogy ma már gyakorlatilag a világ bármely pontjáról kiszállítanak termékeket, új dimenzióba helyezi annak a kérdésnek a megítélését, hogy e szabályozási megközelítés mennyiben tekinthető napjainkban relevánsnak és indokoltnak illetve, hogy e körülmény képezheti-e a további szigorítás alapját.

Az étrend-kiegészítők európai uniós jogharmonizációja elősegítette, hogy a termékek gyorsabban és nagyobb választékban kerülhessenek a piacra, ezáltal növelve az egészségmegőrzést célzó készítmények elérhetőségét és változatosságát. Az étrend-kiegészítők olyan élelmiszerek, amelyek a hagyományos étrend kiegészítését szolgálják, és koncentrált formában tartalmaznak tápanyagokat vagy egyéb táplálkozási vagy élettani hatással rendelkező anyagokat, egyenként vagy kombináltan. Megjelenési formájuk lehet kapszula, pasztilla, tabletta, port/szirupot tartalmazó tasak, folyadékot tartalmazó ampulla, csepegtetős üveg, vagy más hasonló forma, amely por, illetve folyadék kis mennyiségben történő adagolására alkalmas.

A vitaminok és ásványi anyagok népesség számára ajánlott napi beviteli értékeinek (NRV: Nutrient Reference Value) kidolgozása különféle komplex kutatásokra és klinikai vizsgálatokra támaszkodik és egyes tagországonként változhat. Ezek közé tartoztak az ún. egyensúlyi vizsgálatok (pl. nitrogén- vagy kalciummérleg), amelyek a tápanyagbevitel, valamint a tápanyagok szervezeten belüli hasznosulásának, eloszlásának és kiválasztódásának értékelésére irányultak. Emellett alkalmazták a tápanyaghiány-, és pótlás kísérletes vizsgálatait, a hiányállapotban szenvedő populációk étrendi beavatkozással történő korrekcióját, továbbá biokémiai méréseket, amelyek a szöveti telítettséget és a molekuláris funkciók megfelelőségét értékelték. Ezen vizsgálatok képezik az alapját az egyes étrend kiegészítők szükségszerűségének, illetve a megfelelő mennyiségek alkalmazásának a mindennapi gyakorlatban. A vitaminok és ásványi anyagok biztonságos felső szintje (UL értékek) azt a maximális vitamin- vagy ásványianyag-mennyiséget jelöli, amely az összes forrásból származó, napi rendszeres bevitel mellett várhatóan nem fejt ki kedvezőtlen vagy ártalmas hatást.

Az Európai Unióban ahhoz, hogy egy élelmiszercég egészségre vonatkozó állítást tüntethessen fel az élelmiszerek csomagolásán meg kell felelnie az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) által meghatározott, tudományos bizonyítékokra és jogszabályokban rögzített szigorú követelményeknek. Az engedélyezett egészségre vonatkozó állítások, amelyek szerepelnek a nyilvántartásban, felhasználhatók az EU területén forgalmazott élelmiszereken, feltéve, hogy teljesítik az előírt alkalmazási feltételeket. Azonban olyan egészségre vonatkozó állítások, amelyek egy étrend-kiegészítő komponens hatékonyságára utalnának, de nem szerepelnek az elfogadott vagy tartáson lévő állítások uniós nyilvántartásában, nem használhatók fel, még akkor sem, ha alkalmazásuk a tradicionális medicina, vagy a népi gyógyászat részét képezte.

Összegzés

Az élelmiszerek dúsításától a funkcionális élelmiszereken át az étrend-kiegészítőkig vezető fejlődési út jól szemlélteti, hogy az emberi egészség védelme mindig az adott kor legmegfelelőbb eszközeivel, a legégetőbb kihívásokra adott válaszként valósult meg. A 18–20. század járványai és hiánybetegségei nyomán először a kollektív, közegészségügyi beavatkozások (pl. jódozott só, D-vitaminnal dúsított tej) kerültek előtérbe. Ezt követte a funkcionális élelmiszerek megjelenése, amelyek már célzottabban, de még mindig a széles lakosság egészségét szem előtt tartva nyújtottak védelmet. Az étrend-kiegészítők e folyamat következő lépcsőjét jelentik. Individualizált megoldásokat kínálnak, amelyek az egyén kezébe adják az egészség finomhangolásának lehetőségét. Az Európai Unió szabályozási rendszere ugyanakkor biztosítja, hogy ezek a termékek szigorú tudományos és biztonsági követelmények mentén jussanak el a fogyasztókhoz. Így az étrend-kiegészítők nem pusztán a modern egészségkultúra részei és termékei, hanem egy több évszázados tudományos fejlődés eredményei.